Tanulmányok

​Ebben a fejezetben alapvető tájékoztatást és hasznos linkeket talál, melyek kiegészítő információval szolgálnak a témakörben.

A világ legnevesebb üzleti iskolái közül több is Spanyolországban található. Emellett, Spanyolország kiterjedt egyetemi hálózattal rendelkezik és az Erasmus programban külföldön tanulók által legnagyobb számban felkeresett célország is. Ha ezen kívül azt is figyelembe vesszük, hogy a spanyol a világon a második legbeszéltebb nyelv, országunk figyelemre méltó úticél az okatás tekintetében.

 
Hogyan tanuljunk Spanyolországban?

 

Azoknak a külföldi állampolgárok, akik Spanyolországban szeretnének tartózkodni tanulás, ismeretbővítés, kutatás, képzés, nem fizetett szakmai gyakorlat, diákcsere vagy önkénteskedés céljából, vízumra van szükségük, mely tartalmazza a spanyolországi tartózkodásra vonatkozó kezdeti engedélyt. Bizonyos országok állampolgárai mentesülnek a vízumkötelezettség alól, amennyiben a spanyolországi tartózkodásuk nem haladja meg a három hónapot.

 
Ügyintézések Spanyolországban 
 
Amennyiben a tanulás, képzés, nem fizetett szakmai gyakorlat, diákcsere vagy önkénteskedés céljából spanyol vízummal rendelkező külföldi állampolgár engedélyezett tartózkodási ideje meghaladja a hat hónapot, a Spanyolországba való belépését követő egy hónapon belül kérelmeznie kell a külföldi diákoknak szóló igazolványt (tarjeta de estudiante extranjero) az Idegenrendészeti Hivatalnál vagy a helyi rendőrségen.
 
Az Európai Unió polgárai
 
Az Európai Unió polgárai és azon családtagjaik, akik velük együtt utaznak vagy összegyűljenek, az Európai Uniós Szerződésekből eredő speciális jogszabályoknak vannak alávetve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Twitter@EmbEspHungria

  • 04 aug. @EmbEspHungria * RT @AranchaGlezLaya: 🇪🇸 expresses its solidarity with the government and people of #Lebanon after the violent explosion in #Beirut - we mo…
  • 04 aug. @EmbEspHungria * RT @spain: The #RíasBaixas is always a good idea but, what if you could sleep in an old fortress with panoramic views of the Atlantic Ocean…
  • 04 aug. @EmbEspHungria * RT @MAECgob: El increíble esfuerzo de los sanitarios españoles frente al #COVID19 les ha merecido el premio Princesa de Asturias de la Conc…
  • 04 aug. @EmbEspHungria * RT @NomadasO: Rincones que te dejan con la boca abierta 😍 https://t.co/PXVR3JjgXj @spain @CyLesVida https://t.co/blF51NU4kZ
  • 04 aug. @EmbEspHungria * RT @GlobalSpain: Spain🇪🇸 continues to lead the way towards a greener future. A former coal-mining town is set to become home to one of the…
  • 03 aug. @EmbEspHungria * RT @EspanaGlobal: Desiertos, playas, castillos, barrios góticos, arquitectura futurista, islas volcánicas… La variedad de paisajes que ofre…
  • 03 aug. @EmbEspHungria * RT @spain: El norte de nuestro país, la #EspañaVerde, esconde riquezas naturales, culturales y gastronómicas. Sus costas y montañas son pe…
  • 03 aug. @EmbEspHungria * RT @spain: La ciudad de #Gijón en la #CostaVerde no se entiende sin su mayor playa, #SanLorenzo. Juegos en la arena, chapuzones en el Cantá…
  • 03 aug. @EmbEspHungria * RT @spain: In #Spain you will find 15 stunning #WorldHeritage cities where you can discover exceptional sights, breathtaking monuments and…
  • 01 aug. @EmbEspHungria * RT @MAECgob: #España es un país y un destino turístico seguro. ➡ Algunos de nuestros destinos más turísticos, como #Andalucía, #IslasBale…
  • 01 aug. @EmbEspHungria * RT @GlobalSpain: Spain is returning to the arts with all the necessary health and safety measures in place as the @CNDanza Spanish National…
  • 31 júl. @EmbEspHungria * RT @SpainMFA: #Spain 🇪🇸 welcomes the decision of the @EUCouncil imposing for the first time sanctions against people and entities responsib…
  • 31 júl. @EmbEspHungria * RT @spain: We're in love with #Ibiza. A magical island with a magical history. You will love it too! 😍 #BackToSpain
  • 31 júl. @EmbEspHungria * RT @EspanaGlobal: Tenemos la suerte de vivir en un país🇪🇸 lleno de maravillas, el 2.º del mundo🌍con más lugares declarados Patrimonio de la…
  • 31 júl. @EmbEspHungria * RT @SpainMFA: 📽️ State Secretary for @GlobalSpain, @manuelmunizv, at @euronews on the #COVID19 situation in #Spain: "On the whole, the cou…
  • Atlas Redes Sociales
  • Embajadas y Consulados
  • Sede Electrónica
  • Página de Participación Ciudadana
  • Página Portal de Transparencia
  • Sede Palacio de Santa Cruz
    Plaza de la Provincia, 1
    28012 MADRID
    Tel: +34 91 379 97 00
  • Sede Palacio de Viana
    Duque de Rivas, 1
    28071 MADRID
    Tel: +34 91 379 97 00
  • Sede Torres Ágora
    Serrano Galvache, 26
    28033 MADRID
    Tel: +34 91 379 97 00
  • Sede Pechuán
    C/ Pechuán, 1
    28002 MADRID
    Tel: +34 91 379 17 00
  • AECID
    Avda. Reyes Católicos, 4
    28040 MADRID
    Tel: +34 91 583 81 00 / 01
    Fax: +34 91 583 83 10 / 11
Gobierno de España
©Ministerio de Asuntos Exteriores, Unión Europea y Cooperación
Portal gestionado por la Dirección General de Comunicación, Diplomacia Pública y Redes
Premio Ciudadanía 2016
Premio Ciudadanía 2016